...

Úgy érzem valamit kurvára elbasztam. Kicsit már kételkedem abban is, hogy én máshogy fogom végezni, de hát még az én sorsom is kifürkészhetetlen. Nem mindig úgy lesz, ahogy én azt eldöntöm... bármi közbejöhet.

Utálom ezt az egészet!
Gyűlölöm az emberiséget, a világot és mindent, ami ehhez köt. Az egyetlen normális emberi lény is kezd eltávolodni tőlem. Ez egyre... borzalmasabb. Ordítani tudnék, de ahogy kinyitom a szám, hang nem jön ki a torkomon. Csak egyszerűen sírni akarok...!


Mindenki ellenem van... nincs senki, aki végre meghallgatna...
Elegem van a kétszínűségből és abból is, hogy akárhányszor eldöntöm magamba, mégsem tudok ugyanígy visszavágni. Nem tudok bunkó lenni! Imádok simulékony, kedves és megértő lenni az emberekkel! Ezt én miért nem kapom vissza?

Pillangók vannak a gyomromba... Talán tényleg jobb lenne, ha nem lennék szerelmes. Soha!

Mindig is szerencsétlen alkat voltam...